In memoriam dr. Nagybákay Antal Zelmos (1918-2004)

Kivonat: A cikkben a szerző a 2004-ben elhunyt dr. Nagybákay Antal Zelmos genealógus barátjára, a magyar vízjelkutatás lelkes támogatójára emlékezik. Bemutatja a Rickl-Nagybákay család magánlevéltárából – az 1670–1970 közötti, 300 évet átívelő időszakból – fennmaradt okiratokból, okmányokból, érték- és levélpapírokból, számlákból, postai és egyéb üzleti papírokból – dr. Nagybákay Antal Zelmos által kigyűjtött – és a szerző által lerajzolt, 250 magyar és európai vízjelből készített, kéziratos katalógus összetételét, vízjeltörténeti érdekességeit.

Kulcsszavak: dr. Nagybákay Antal Zelmos, Rickl-Nagybákay család, magyar   vízjelek, vízjelkutatás, kéziratos vízjelkatalógus.

Abstract: Author recollects his memories regarding dr. Antal Zelmos Nagybákay, the genealogist, the enthusiastic supporter of watermark research, who passed away in 2004. He gives samples from the private archive of the family Rickl-Nagybákay embracing a period of 300 years from 1670 till 1970. The material comprising mainly charters, documents, securities, ordinary and business letters, invoices that had been selected by dr. Nagybákay himself, and drawn by the author, building up a manuscript catalogue of some 250 Hungarian and European watermarks and watermark historical curiosities. 

Egy igaz barát elvesztése mindig fájdalmas dolog. Különösen az, ha egy önzetlen, szelíd  humorú, jó kedélyű, örök- ifjú, tudós emberről van szó. Mert Ő ilyen volt.
Bár barátságunk a sors szeszélyéből rövidre sikerült, mégis valahányszor találkoztunk, mindig úgy tűnt, mintha már hosszú évtizedek óta láthatatlan kapocs kötne össze bennünket. Félszavakból megértettük egymást a nagy korkülönbség ellenére is. Különös beleérző képességekkel megáldott, rendkívül rokonszenves ember volt, akivel minden együtt töltött óra, minden beszélgetés meghatározó élménnyé vált.
 Megismerkedésünk egyáltalán nem mondható sablonosnak. Egy novemberi délelőttön akkurátusan négyrét hajtott levelet hozott a posta:

"Mélyen tisztelt Uram!

Címét a Turul szerkesztőségében kaptam meg, amelynek 2003/1–2. sz. füzetében nagy érdeklődéssel és élvezettel olvastam remekbeszabott cikkét a Koronás magyar címer vízjelhasználati típusairól 1729–1840 között...
...Felbuzdulva az Ön cikkén, átnézegettem a tulajdonomban lévő XVIII–XIX. századi okiratokat és üzleti levelezést és rájöttem, hogy ezek között bőven található vízjel és pedig sok címeres is. Amennyiben e kérdés érdekli, szívesen állok rendelkezésére, hogy ezeket megtekinthesse, esetleg eddigi kutatásait kiegészíthesse.
                                                                                                           
                                                                                                                        Dr. Nagybákay Antal
                                                                                                                    könyvvizsgáló, a M. Történeti
                                                                                                         és a Heraldikai és Genealógiai Társ.

                                                                                                                                   tagja"

 Levele nagyon kellemes meglepetés volt. Íme egy ember, aki – bár egészen más érdeklődési körben fejti ki tudományos tevékenységét – elolvassa a vízjelekről szóló cikket, sőt, megérinti az, mire idejét és energiáját nem kímélve felajánlja a segítségét. Önmagában ez a tény példaértékű. Ha nem Tóni bácsiról lenne szó – mondhatnám szokatlan is, mert napjainkban ilyen kedves meghívással nem túl gyakran találkozik a vízjelkutató.  Természetesen még aznap este felhívtam telefonon és megbeszéltük az első találkozó időpontját. Hangja a telefonban fiatalosan csengett, magam korabelinek gondoltam.
 A második meglepetés az ajtónyitásnál ért. Mosolygós arcú, magas, szikár, idős ember fogadott elegáns öltönyben. Hamar tisztáztuk, hogy közel 30 év korkülönbség van közöttünk. Kedvesen behívott könyvtárszobájába. A harmadik meglepetés a levelében jelzett családi iratok láttán következett. Az ovális asztalon több száz ív volt feltornyozva. Többségük merített papírra készült oklevél, okirat, üzleti- és magánlevél, számla, könyv, különleges postai nyomtatvány. A híres debreceni vaskereskedő Rickl és Nagybákay család, oldalági rokonaik, hazai és külföldi üzlettársaik, partnereik, megrendelőik levelezéséből megmaradt, különböző korú és méretű, vízjeles dokumentum. Mindaz, amit az évszázadok viharai megkíméltek és a család meg tudott őrizni. 1670-től az 1970-es évekig, 300 évet és jónéhány generációt átívelő magánlevéltári anyag. A család számára felbecsülhetetlen értékű családi ereklyék, a vízjelkutató számára értékes kortörténeti, érdekes vízjeltörténeti emlékek. Ráadásul keltezett vízjelek. Valóságos kincsesbánya.
 Mielőtt belevetettem volna magam a vízjelek sűrűjébe, Antal bácsi felajánlotta, hogy az engem érdeklő vízjeleket szabadon lerajzolhatom, a járulékos adatokat cikkeimhez felhasználhatom. Azonnal meg is állapodtunk a több hétig tartó menetrendben. Hordozható átvilágító asztalom kisvártatva megtelt XVII–XVIII. századi vízjeles papírokkal. Először átválogattam a vízjeleket, majd nekiláttam a nyers rajzok elkészítésének. Persze rajzolás közben jól elbeszélgettünk, mert közös témánk volt bőven. Ő kérdésekkel halmozott el a vízjelekkel, papírmalmokkal, vízjeltörténettel kapcsolatban, én a genealógia rejtelmeiről faggattam. Szó került a Rickl-Nagybákay család történetéről, címerekről, szakirodalomról és az élet egyéb dolgairól is. A köztünk lévő nagy korkülönbség miatt én eleinte Antal bátyámnak szólítottam, megadva neki az idősebbnek kijáró tiszteletet, Ő viszont már második találkozásunk alkalmával felajánlotta, hogy a személytelenebb magázódás helyett inkább tegeződjünk. Jobban esik úgy a beszéd. Ezzel a köztünk lévő utolsó időfal is leomlott és ettől kezdve úgy beszélgettünk mint két jó barát.
 Ahogy a rajzok gyors ütemben készültek, a papírok fogytak, Tóni bácsi minden régi fiókot átnézett újabb vízjeles papírok után kutatva. És talált is, így a vízjelek száma egyre szaporodott. A telefonban gyakran felhangzott kedves hangja:  – Itt Tóni bácsi! Képzeld már megint találtam néhány régi részvényt és mindegyik vízjeles...
 A nehezen olvasható, kézzel írott latin és német nyelvű levelek keltezésének megfejtésében is segítségemre volt. Felsőfokú kereskedelmi iskoláit Bécsben végezte, ezért kitűnően beszélt németül. A dátumok ügyében levelet is váltottunk, amelyre így válaszolt:

"Kedves Jenő Barátom!

 F. hó 6-i soraidra tegnap délután végigböngésztem a „levéltáramat” és mintegy két-három óra alatt végére is jártam az általad kérdezett tételeknek. Lássuk tehát a medvét...
 ...Remélem, teljes mértékben kielégítettem kiváncsiságodat a megkérdezettek tárgyában. Gondolom, ezek után nincs más nehézség, hogy az összeállítás jól sikerüljön. További jó munkát és egészséget kívánok az egész kedves Családnak
       Üdvözlettel

      Antal bátyád"

 Megtisztelt genealógiai cikkeinek dedikált példányaival is (1. ábra). Mivel korábban én a családtörténeti kutatásokat csak jószerivel a szakirodalomból ismertem, beavatott néhány érdekes kulisszatitokba. Sok, ritka forrásanyagot, könyvet és egyéb kiadványt mutatott meg.

2004 nyarán szerencsém volt őt lányával együtt Nagykovácsiban vendégül látni. Bár nehezen járt, mégis vállalkozott az útra. A találkozáson jelenlévő családtagokat Tóni bácsi elbűvölte. Ebéd közben szelíd humorral előadott adomáit sokáig elhallgattuk volna, de hajlott kora miatt szigorú rendben élt, így a látogatást néhány órára kellett korlátozni.
 Hogy milyen figyelmes volt, arra egyik utolsó jelentkezése a legjellemzőbb. Az egyik délelőtt váratlanul megszólalt a mobilom: – Itt Tóni bácsi! – jelentkezett a vonal másik végén utánozhatatlan vidám hangján.  – A Bélyegvilág legújabb számát tartom a kezemben. Van benne egy cikk a bélyeg előtti levelek gyűjtéséről. Gondoltam, érdekelni fog téged, mert a cikket néhány magyar papírmalom vízjel rajzával illusztrálták. Igaz, hogy nem mindegyik van meghatározva, de talán így is érdekes lehet, vagy a szerzővel tudsz esetleg konzultálni. Hát ajánlom figyelmedbe! Ha nem tudnád megvenni vagy megszerezni,  szívesen kölcsönadom...
– Nagyon köszönöm. Te a bélyeggyűjtők lapját is szoktad olvasni? – csodálkoztam rá.
– Hogyne. Bár a bélyegeket már egy ideje nem gyűjtöm a korom miatt, de a lapot nem mondtam le, ezért jár és rendszeresen  olvasom. Így akadtam rá erre a cikkre is...

 A családi iratokból rekonstruált vízjelrajzokkal kronológiai sorrendben megtöltött kéziratos vízjelkatalógus „A Rickl-Nagybákay család üzleti levelezési papírjainak és okleveleinek vízjelei”  címet kapta. Végül Tóni bácsi segítségével több mint 250 darab, nagyrészt magyar papírmalom és papírgyár vízjeleit sikerült lerajzolni. Vannak köztük egészen ritkák és egyelőre ismeretlenek is. Többek között BORGÓPRUND, FELENYED-2, GÖRGÉNYSZENTIMRE, KISPALUGYA, KÖRMÖCBÁNYA-2., NADABULA, NAGYSZEBEN, OLTBOGÁT, ORLÁT, ROCHFALVA, ROSKÁNY papírmalom vízjelei (2–6. ábra). Olyan híres pesti papírkereskedők vízjelei, mint például LOEWINGER, RÁDÓCZY és RIEGLER. Olyan ismert trieszti papírkereskedők vízjelei, mint például TONETTI és CINI, a düreni SCHÜLL, a bécsi WAYNA, HONIG, BLAUW, az angol WHATMAN és a holland VAN DER LEY vízjelei. A magyar papírgyárak közül a SZENTENDREI, HAZAI, SZOLNOKI és az ELSŐ MAGYAR PAPÍRIPAR Rt. gyárainak vízjelei (7. ábra). Az összegyűjtött és dokumentált anyag feldolgozása folyamatban van. A végleges, digitalizált rajzok a Magyar Vízjel Adatbankban kerülnek majd elhelyezésre.
 Dr. Nagybákay Antal Zelmos 2004. szeptemberében bekövetkezett halálával a magyar vízjelkutatás lelkes támogatója távozott közülünk. Emlékét megőrzik számunkra a Rickl-Nagybákay vízjelek és megőrizzük szívünkben mi is kedves alakját, vidám hangját, mosolygós tekintetét.

 Vízjelek a Rickl-Nagybákay katalógusból:

Köszönetnyilvánítás

Köszönettel tartozom dr. Nagybákay Antal Zelmos lányának, dr. Cserháti Lászlónénak a cikk megírásához szükséges kiegészítő adatok közléséért.

Pelbárt Jenő
vízjelkutató