Pelbárt Jenő:
Egy nevezetes latin nyelvű Schedel-kódex vízjelei, 1493
Magyar Vízjel folyóirat 2012. évi 19. szám 27-42. oldal
Kivonat: A cikk egy latin nyelvű, 1493-as Schedel-kódex papír-anyagának vizsgálatát és vízjeleinek rekonstrukcióját ismerteti.
Abstract: The article gives details about the examination of the paper material and the watermark reconstructions of a Latin Schedel's Codex from 1493.
Középkori ősnyomtatványok filigranológiai vizsgálata mindig érdekes, ugyanakkor nehéz, időigényes és néha meglehetősen bonyolult feladat. A korai európai nyomdászat remekeinek papír- és vízjelanyaga ugyanis általában nem tárja fel egyszerűen a titkait, széles körű és gyakran hosszadalmas kutatást igényel valódi provenien-ciájának megállapítása.
A latin nyelvű Schedel-kódex (Schedel Weltkronik, Világkrónika, Krónikák Könyve, Nürnbergi Krónika vagy Liber Chronicarum) az egyik leghíresebb európai ősnyomtatvány (1. ábra). Nemcsak korai keletkezése, hanem kivitelének minősége és tartalma miatt is. A nürnbergi Hartmann Schedel (1440–1514) német orvos-polihisztor és történetíró műve az első és leggazdagabban illusztrált, papíralapú világkrónika, amely 1493. július 12-én jelent meg Nürnberg városában. Elárulja ezt a kódex kolofonja (2. ábra). Anton Koberger (Coberger, Koburger, Coburger) – Dürer keresztapja – német könyvnyomdász, kiadó és könyvkereskedő (1440–1513) nyomtatta 1470-ben alapított nevezetes Officinájában. A nürnbergi nyomdászmester vállalkozásának nagyságát jól mutatják a kódex elkészítésével kapcsolatos számok: körülbelül 900 példányban jelent meg (1), 300 merített lapon, fólió méretben, 1809 fametszet díszíti, 24 sajtón, több mint 100 nyomdászlegény munkálkodott elkészítésén. A kor legjelesebb fametsző művészei illusztrálták (3. ábra), Michael Wolgemut (1434 – 1519) – Albrecht Dürer mestere –, Wilhelm Pleydenwurff (1462—1494) és – egyes források szerint – talán maga az ifjú, magyar származású Ajtósi Dürer (1471–1528) is részt vett benne.
Jelenleg magyar könyvtárakban az 1493-as latin nyelvű Schedel kódexből 23, az egy évvel későbbi német nyelvűből 22 példányt őriznek, többek között a Tudományos Akadémián, az Országos Széchényi Könyvtárban és a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtárban (2). A magyarországi, magántulajdonú krónikák számáról nincs pontos adat, de ismereteink szerint 2–3 példánynál nem lehet több (3).
A vizsgált, színezetlen, latin nyelvű példány számos neves történelmi személyiség tulajdona volt az elmúlt több mint fél évezredben. Többek között Ernst Lajos (1872–1937) műgyűjtő, mecénás, múzeum alapító és kormányfőtanácsos tulajdonában, ezt bizonyítja Ernst ex librise is (4. ábra). Könyvtárában tudhatta többek között a dinasztia alapító Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem (5. ábra), I. és II. Rákóczi György fejedelem, Stephan Tiszai (Tisza István ) és Petri Lökös Samarjai ( I. és II. Rákóczi György fejedelem egyszemélyi titkos könyv- és levéltárosa, „ az ország Biblioteckája” ) (6. ábra), valamint gróf hallerkői Haller János erdélyi gubernátor és családja is. Jelenleg Lázár Tibor térkép- és hungarika gyűjtő magántulajdona, akinek ezúton is köszönjük, hogy rendelkezésre bocsátotta a becses könyvet papír- és vízjelvizsgálat céljából.
Filigranológiai szempontból a színezetlen krónika példányok a figyelemre méltóak és használhatók, mert a színezettek némelyikének lapjai a különféle színű, erőteljes festékekkel oly mértékben fedettek, hogy a vízjeleket, illetve vonalszerkezetük lényeges elemeit szinte teljesen eltakarják. Ez átnézeti rekonstrukciójukat nagymértékben megnehezíti vagy nem vezet megfelelő, értékelhető eredményre. Ezzel szemben a színezetlen példányoknál a vízjelek tiszta, jól látható átnézete kiváló lehetőséget kínál a vízjelváltozatok méret- és látványhű rajzi rekonstrukciójának pontos elkészítésére. Szerencsére Lázár Tibor krónikáját előző prominens tulajdonosai sohasem színeztették ki, így remek lehetőséget nyújt a teljes ránézeti és átnézeti, roncsolásmentes papír- és vízjelvizsgálat elvégzésére. Kevés benne a restaurálás során pótolt oldal, így megfelelő összképet nyerhetünk a vízjelek típusairól, változatairól, számáról és elhelyezkedéséről.
A folió méretű, nagy alakú, kemény táblába kötött (bőrkötésű) könyv lapjainak vágott mérete 275–285 × 387–390 mm. A belívek állaga kiváló, papíranyaga viszonylag homogén. Ránézetre és tapintásra alapvetően kétféle papírból készült. Egy vízjeles, sárgásabb, világosbarna alapszínű, vastagabb és egy vízjelnélküli, fehéresebb alapszínű, vékonyabb típusú, merített papírból. A lapok négyzetméter-ingadozása viszonylag kicsi. A papírháttér egyenletes, tiszta, csomó és vízfoltmentes. Látszik, hogy hozzáértő, tapasztalt, gyakorlott papírkészítőmesterek keze alól került ki.
A korabeli ősnyomtatványokhoz képest – amelyek többnyire jellemzően sokféle vízjelet tartalmaznak – az első szembetűnő különbség, hogy a negatív átnézetű vízjelmotívumok száma mindössze öt. Az öt alapvízjelnek* több, kisebb-nagyobb mértékben eltérő rajzi változata azonosítható. A vízjel variációk alapján megállapítható, hogy ennek a kódexnek a papírlapjait 3–6 szitapárral merítették.
Az azonosított alapvízjelek a következők:
1. korona-vízjel,
2. kettős kereszt-vízjel,
3. F betű-vízjel,
4. torony-vízjel,
5. gótikus P betű-vízjel.
Ezek az alapvízjelek XV. századiak, egyidősek. A kódexben van még két olyan vízjeles oldal, amelyeken nincs sem szövegnyomat sem ábra, csupán fekete keretvonalat nyomtak rájuk. Ez a 6. Schedel-vízjel: 4%-jeles horgony. Jelenlegi ismereteink szerint ilyen méretű és ábrájú vízjelet csak a XVI. század második felétől használtak európai papírmalmok, eddig a korábbi időszakból – így a XV. század végéről – nem került elő hasonló sem.
1. Korona-vízjel (7–11. ábra)
Az első lapok átnézetében először a korona-vízjelek jelennek meg. Az alapvízjel (MVA-23.449) háromágú, úgynevezett régi királyi koronát ábrázol (7. ábra). Rajzolata, vonalszerkezete egyáltalán nem tipikus. Függőleges irányban kissé nyújtott, zárt szerkezetű, vonalkereszteződés nélküli, arányos kidolgozású korona alak. Rajzi elemei: koronakontúr, koronacsúcs, ágak, ágcsúcsok, levelek és koronapánt. A koronakontúr háromágú, alul kissé lapított, illetve szabálytalan ívű. A két szélső ág kétleveles, a középső háromleveles. A koronacsúcs nyújtott, kerekített hegyű levélben végződik, két alsó levele visszahajlik. Az ívelt, zárt koronapánt kettős vonalú. A vízjeltestet mindössze két drótszálból hajlították. Egy önmagába záródó vonalívből van a koronakontúr és egy másikból – benne – a koronapánt. A vízjelmotívum teljes MVA-megnevezése: háromágú régi királyi korona.
Hasonlóan elegáns alakú korona-vízjel a XV. századból – és a megelőző időszakból – alig ismert. A legnagyobb középkori vízjelrajz anyagot tartalmazó Briquet-vízjel-katalógus is mindössze egyetlen hasonlót közöl 1483-ból (4), de ennek alakja sem egyezik meg teljesen a Schedel koronáéval, mert nem kettő, csak egy pántvonala van. Piccard viszont 1492-ből közli (No. 50740).
A kódex lapjain (tábláin) a számozást római számokkal nyomtatták. Az egyszerűbb áttekinthetőség érdekében a vízjelek lapokban történő megjelenését itt arab számok jelölik 1-től 302-ig.
Az alap korona-vízjel (korona-vízjel-1.) a 3., 10., 11., 68., 70., 71., 84., 86., 89., 97., 98., 108., 109. és 189. tábla papírjában fordul elő. Befoglaló mérete: 43 × 45 mm. Összesen öt különböző rajzi változata rekonstruálható. A változatok közötti alak eltérés alapvetően a befoglaló méretek különbözőségében, a koronapánt szélességében és ívelésében, a csúcsok, ágak és a levelek vonal-vezetésében mutatkozik meg (7. ábra).
A második korona-vízjel (korona-vízjel-2.) változat (MVA-23.450) befoglaló mérete: 42 × 45 mm. A 8., 18. 90., és 93. lapban jelenik meg (8. ábra).
A harmadik korona-vízjel (korona-vízjel-3.) változat (MVA-23.451) befoglaló mérete: 41 × 46 mm. A 110. és a 134. lapban jelenik meg (9. ábra).
A negyedik korona-vízjel (korona-vízjel-4.) változat (MVA-23.452) befoglaló mérete: 43 × 46 mm. A 300. és a 302. lapban látható. A rajzi eltérés ennél a korona változatnál a legnagyobb. Itt a koronacsúcs középső ágának függőleges szárát a két szélsővel egy rövid átkötő vonalív kapcsolja össze (10. ábra).
Az ötödik korona-vízjel (korona-vízjel-5.) változat (MVA-23.453) befoglaló mérete: 45 × 48 mm. A 75., 95., 102., és a 158. lapban látható (11. ábra).
A korona-vízjel filigranológiai taxonómiai besorolása:
Típustörzs: szimbólum-vízjelek
Főtípus: világi-vízjelek
Típus főcsoport: hatalmi jelvények
2. Kettős kereszt-vízjel (12–14. ábra)
A vízjelmotívum teljes MVA-megnevezése: kettős kereszt körökkel. Az alapvízjel alakja (MVA-23.455) nem tipikus, hanem egyedi (12. ábra), rajzolata, vonalszerkezete nem követi a korabeli középkori kettős kereszt alakokat. Rajzi elemei: keresztkontúr, fej rész, talp rész, keresztcsúcs, kereszttalp, függőleges szár, vízszin-tes szárak (felső, alsó), szárvég-ződések (felső bal és jobb, alsó bal és jobb), karok (felső bal és jobb, alsó bal és jobb), belső körök (felső, alsó). A keresztkontúr zárt, egyvonalas. A fej rész rövidebb, a talp rész hosszabb. A keresztcsúcs ívelt, némelyik válto-zatnál kis hegyben végződik. A kereszttalp nem egyenes, hanem ívelt, befelé hajlik. A függőleges szár nem egyenes, hanem ívelt, a vízszintes szárak kereszteződéseinél élesebb görbületben a körívek felé hajlik. A felső vízszintes szár rövidebb és keskenyebb, az alsó hosszabb és szélesebb. A szárvégződések sarkai kerekítettek, szív alakban befelé hajlanak. A karok nem egyenes vonalúak, hanem íveltek. A vízszintes szárrészek kereszteződéseiben lévő belső körök kissé szabálytalanok. A vízjeltestet három drótszálból hajlították. Egy önmagába záródó vonalívből van a keresztkontúr és másik kettőből – benne – a két belső kör. A középkorban a kétszer áthúzott (kettős) kereszt az egyházi hierarchiában betöltött szerepet fejezte ki, kardinálisok és érsekek használhatták. Emellett világi hatalmi szimbólum is volt, királyok és országok jelképeként számos világi tárgyú vagy heraldikai típusú vízjelben előfordul. A keresztbe írt kör szintén hatalmi és nap-szimbólum is egyben. Jelenti a világ központját, az égi és a földi törvények összekapcsolását. Hasonló alakú – nem a Schedel-kódexből rekonstruált – kettős kereszt-vízjel a XV. századból nem ismert. Briquet ezt a motívumot szintén 1493-ból Anton Koberger nyomdájából, a Schedelből közli (5).
Az alap kettős kereszt-vízjel (kereszt-vízjel-1.) a 113., 116., 149. és 237. tábla papírjában fordul elő. Befoglaló mérete: 30 × 54 mm. Még két különböző rajzi változata rekonstruálható. A változatok közötti alak eltérés alapvetően a befoglaló méretek különbözőségében, a keresztkontúrok görbületeiben, a függőleges és vízszintes szárak szélességében és ívelésében, a csúcs, a talp, a karok és szárvégződések vonalvezetésében jelentkezik.
A második kettős kereszt-vízjel (kettős kereszt-vízjel-2.) változat (MVA-23.454) befoglaló mérete: 27 × 53 mm. Fej részének keresztcsúcsa kis csücskös hegyben végződik. A 4., 148., 155., 167., 172., 180., 244., 246. és 271. lapban jelenik meg (13. ábra).
A harmadik kettős kereszt-vízjel (kettős kereszt-vízjel-3.) változat (MVA-23.456) befoglaló mérete: 31 × 55 mm. Fej részének keresztcsúcsa kis csücskös hegyben végződik A 239., 241., és a 254. lap átnézetében látható (14. ábra). A kettős kereszt-vízjel filigranológiai taxonómiai besorolása:
Típustörzs: szimbólum-vízjelek
Főtípus: egyházi-vízjelek
Típus főcsoport: hatalmi jelvények
Típuscsoport: kereszt-vízjelek
Típus: kettős kereszt-vízjel.
3. F betű-vízjel (15–20. ábra)
A vízjelmotívum teljes MVA-megnevezése: kettős kontúrú, egyenes állású, verzál F betű-vízjel. Az alapvízjel alakja (MVA-23.458) nem tipikus, hanem egyedi (15. ábra). Rajzolata, vonalszerkezete nem követi a korabeli középkori F betű alakokat. Rajzi elemei: betűtest, betűkontúr, betűfej, fejvonal, csúcs, fejgörbület, betűkar, karvég, betűsarok, betűudvar, betűszár, betűtalp, talpvonal, talpvég, talpnyílás.
A vízjeltestet egyetlen drótszálból hajlították. Egy önmagába záródó vonalív alkotja az enyhén görbült egyenesekből és kerekített sarkokból szerkesztett betű-kontúrt. A betűtest szabálytalan, a közepéből kihajló betűkar nem a belső betűkontúrból ered a jobb oldalon, hanem a külső betűkontúrból nyúlik ki röviden a bal oldalon.
Az F betű-vízjel papíripari szimbolikája ismeretlen. A betű-vízjelek a középkorban a papírmalom vagy a papírkészítőmester egybetűs monogramjaként funkcio-náltak általában, de ebben az esetben lehet egyéb, például kereskedelmi vonatkozású jelentéstartalma is.
Ilyen vagy hasonló alakú – nem a Schedel-kódexből rekonstruált – F betű-vízjel a XV. századból nem ismert. Briquet ezt a motívumot szintén 1493-ból a Schedelből közli (6).
A kódex alap F betű-vízjele (F betű-vízjel-1.) a 13. és a 16. tábla papírjában fordul elő. Befoglaló mérete: 22 × 60 mm. Ezen kívül még öt különböző rajzi változata rekonstruálható. A változatok közötti alak eltérés alapvetően a befoglaló méretek különbözőségében, a betűkontúr és a betűszár ívelésében, a betűkar görbületének irányában, a fej, a fejvonal, a fejgörbület, a csúcs, a talp, a talpvonal, a talpnyílás és a talpvégek vonalvezetésében észlelhető.
A második F betű-vízjel (F betű-vízjel-2.) változat (MVA-23.457) befoglaló mérete: 16 × 65 mm. Feje kiszélesedő, fejgörbülete kiugró, betűkarja felfelé hajlik, betűszára lefelé vékonyodik, bal oldali talpvége ferdén vágott, talpnyílása keskeny, jobb oldali talp része vékonyabb. A 226. és a 280. lapból rekonstruálható (16. ábra).
A harmadik F betű-vízjel (F betű-vízjel-2.) változat (MVA-23.459) befoglaló mérete: 22 × 62 mm. Fejvége felfelé görbül, betűcsúcsa kiugró, betűkarja lefelé görbül, betűteste szélesebb, betűtalpa szinte függőleges, talpnyílása keskeny.A 162., 173., 180., 181., 182., 210., 215., 253., 275. és a 277. lapban látható (17. ábra).
A negyedik F betű-vízjel (F betű-vízjel-2.) változat (MVA-23.460) befoglaló mérete: 23 × 60 mm. Betűfeje kiszélesedő, fejvége behajlik, betűteste felfelé egyen-letesen vékonyodik, betűkarjának vége kissé ferdén vágott, talpnyílása szélesebb, bal oldali talpvége ferdén vágott. A 77., 188., 192., 223. és a 285. lapban fordul elő (18. ábra).
Az ötödik F betű-vízjel (F betű-vízjel-2.) változat (MVA-23.461) befoglaló mérete: 21 × 64 mm. Betűcsúcsa kiugró, fejvége behajlik, talpa szinte függőleges, talpnyílása keskeny. A 287. és a 296. lapban jelenik meg (19. ábra).
A hatodik F betű-vízjel (F betű-vízjel-2.) változat (MVA-23.462) befoglaló mérete: 20 × 60 mm. Betűfeje erősen görbül lefelé, fejvége behajlik, talpvégei elkeskenyednek, talpnyílása kifelé szélesedik. A 288. lapból került elő (20. ábra).
Az F betű-vízjel filigranológiai taxonómiai besorolása:
Típustörzs: betű-vízjelek
Főtípus: latin betűs vízjelek
Típus főcsoport: nagybetű (verzál) vízjelek
Típuscsoport: egyéb betű-vízjelek
Típus: F betű-vízjel.
4. Torony-vízjel (21–24. ábra)
A vízjelmotívum teljes MVA-megnevezése: csúcsdíszes, oromzatos, három pártájú, kapubástyás torony-vízjel. Az alapvízjel alakja (MVA-23.463) az előzőekhez hasonlóan szintén nem tipikus, hanem egyedi (21. ábra). Rajzolata, vonalszerkezete jelentősen eltér a középkori torony alakoktól. Nincs összefüggő kontúrja, szerkezete összetett, sok elemből álló, 11 drótszálból hajlították. Rajzi elemei: toronycsúcs, csúcsdísz, toronysisak, tetőív, pártázat, pártafogak, oromzat, oromszegély, kapubástya, oldalfal, kapu, oromfal, talapzat, talapzatvég és az alapvonal.
A torony az erő, a biztonság, a védelem és a hatalom egyik egyetemes, európai,világi jelképe. A középkori papírmalmok gyakran és szívesen alkalmazták a védőtornyos vízjeleket más világi és egyházi, hatalmi jelképekkel (korona, kereszt) együtt.
Ilyen vagy hasonló alakú – nem a Schedel-kódexből rekonstruált – torony-vízjel a XV. századból mindössze kettő ismert. Briquet az ehhez hasonló torony motívumot 1452-ből és 1485-ből közli (7–8). Más vízjel-katalógusokban nem fordul elő.
A kódex alap torony-vízjele (torony-vízjel-1.) a 117. és a 171. tábla papírjában fordul elő. Befoglaló mérete: 21 × 55 mm. Vonalszerkezete viszonylag szabályos, pártázata fogsoros, háromfogú védőpártázat, alapvonala egyenes. Ezen kívül még három különböző rajzi változata rekonstruálható. A változatok közötti alak eltérés alapvetően a befoglaló méretek különböző-ségében, a toronysisak ívelésében, a csúcsdísz szerkeze-tében, az oromzat és a pártázat kialakításában, a kapu szélességében, a kapubástya oldalfalainak alsó görbüle-tében, az oromfal, a talapzat és az alapvonal geomet-riájában és vonalvezetésében látható.
A második torony-vízjel (torony-vízjel-2.) változat (MVA-23.464) befoglaló mérete: 22 × 59 mm. Csúcsdísze szélesebb, a tetőív bal oldalon megtörik, az oromzat szabályos, az oldalfal vonalai tükörszim-metrikusak, az alsó oromfal ívelt végű, az alapvonal egyenes. A 21., 28., 29., 34., 35., 38., 39., 50., 184., 195., 198., 201., 202., 203. és a 235. lapból rekonstruálható (22. ábra).
A harmadik torony-vízjel (torony-vízjel-3.) változat (MVA-23.465) befoglaló mérete: 22 × 57 mm. Torony csúcsa sérült, egyvonalas, nyitott. Mindkét tetőíve görbe, a fogsoros pártázat szélesebb, az oromszegély tagolt, beugró, az oldalfal szabályos, tükörszimmetrikus, az oromfal és a talapzat szerkezete szabálytalan, az alapvonal nem egyenes, hanem erőteljesen, szabálytalanul ívelt. A 82. és a 213. lapban fordul elő (23. ábra).
A negyedik torony-vízjel (torony-vízjel-4.) változat (MVA-23.460) befoglaló mérete: 23 × 60 mm. Torony csúcsa sérült, egyvonalas, nyitott. Mindkét tetőíve görbe, a fogsoros pártázat szabályos, az oromszegély tagolt, az oldalfal kissé szabálytalan, az oromfal és a talapzat szerkezete szabálytalan, az alapvonal nem egyenes, hanem erőteljesen, ferdén ívelt. A 222., 225., 243., 256., 258. és a 295. lapban jelenik meg (24. ábra).
A torony-vízjel filigranológiai taxonómiai besorolása:
Típustörzs: szimbólum-vízjelek
Főtípus: építmény-vízjelek
Típus főcsoport: hadi építmény-vízjelek
Típuscsoport: torony-vízjelek
Típus: pártás torony-vízjel.
5. Gótikus P betű-vízjel (25–27. ábra)
A vízjelmotívum teljes MVA-megneve-zése: egyenes állású, kettős kontúrú, bevágott talpú, gótikus, verzál P betű-vízjel. Az alapvízjel alakja (MVA-23.469) jellegzetesen középkori (25. ábra). Rajzolata, vonalszerkezete nagymértékben hasonló az egyéb európai gótikus P vízjelekhez. A vízjeltestet egyetlen drótszálból hajlí-tották. Rajzi elemei: betűtest, betű-kontúr (külső, belső), betűfej, fejvonal, fejgörbület, fejnyílás, fejkönyök (kül-ső, belső), betűszem, betűszem kontúr, betűhas, hasvonal, hasvonal nyúlvány, hasvonalvég, betűszár, szársarok (külső, belső, alsó, felső), betűtalp, talpvonal, talpvég, talpnyílás.
A P-betű a német Papier szó egybetűs monogramja, a fehérmű-vészet (a papírkészítés) egyik egye-temes jelképe. Ezért a Schedel P-hez hasonló alakú, verzál P-betűk viszony-lag nagy számban ismertek a XV. századból is. Briquet-nél öt változata is látható (9), de csak egy származik az1493-as évből (10). Előfordul még Tromoninnál (11) kilenc rajzi variá-ciója Kölnből, Brüsszelből és Antwer-penből.
A kódex alap P betű-vízjele (gótikus P betű-vízjel-1.) a 115. és a 149. tábla papírjában fordul elő. Befoglaló mérete: 19 × 64 mm. A betűtest szerkezete kevesebb egyenes és több görbe vonalszakaszból áll. Fejvonala kissé ívelt, fejgörbülete erőteljes, fejnyílása viszonylag mély, fejvége kerekített, felfelé hajló, a külső fejkönyök tompa szögű, betűszeme tág, a betűszem kontúrok szépen íveltek. A belső, alsó szársarok kerekített, betűszára felfelé keskenyedő, a betűhassal szemben egészen összeszűkül. Talpnyílása nyitott, bal oldali talpa keskenyebb, jobb oldali talpa szélesebb, a talpvégek kerekítettek. Az alapvízjelen kívül még két különböző rajzi változata rekonstruálható. A változatok közötti alak eltérés alapvetően a befoglaló méretek különbözőségében, a betűkontúr, a betűfej, a fejvonal, a fejgörbület, a betűszem, a betűszár, a betűtalp, a talpnyílás, a betűhas és a hasvonalnyúlvány geometriájában és vonalvezetésében látható.
A második gótikus P betű-vízjel (gótikus P betű-vízjel-2.) változat (MVA-23.467) befoglaló mérete: 18 × 65 mm. A betűtest szerkezete kissé szabálytalan. Fejvonala megtört, fejnyílása széles, fejvége ferdén ívelt, kerekített, felfelé hajló, a külső fejkönyök ívelt. Betűszeme lefelé szűkülő, a betűszem kontúr enyhén, homorúan ívelt. A belső, felső és alsó szársarok szögletes, alsó betűszár része felfelé keskenyedő, felső betűszár része felfelé szélesedő, a betűhas az alsó görbületnél kiszélesedik, erősen ívelt, a betűhassal szemben lévő szárrész keskenyebb, az alsó szélesebb, külső betűkontúrja hullámos. Talpnyílása szabálytalan, nyitott, talpai íveltek, szűkülő talpvégei kerekítettek. A 101. lapból rekonstruálható (26. ábra).
A harmadik gótikus P betű-vízjel (gótikus P betű-vízjel-3.) változat (MVA-23.468) befoglaló mérete: 19 × 57 mm. A betűtest szerkezete az előzőeknél szabályosabb. A betűszár alsó részének kontúrjai egyenes vonalúak. Fejvonala megtört, hegyes csúccsal kapcsolódik a fejvéghez, fejgörbülete csekély, fejnyílása széles, fejvége ferdén csapott, kerekített, erősen felfelé hajló, a külső fejkönyök egyenes vonalú, tompa szögű. Betűszeme lefelé szűkülő, a betűszem kontúr enyhén, domborúan ívelt. A hasvonal hullámos, a hasnyúlvány kiszélesedő. A belső, alsó szársarok kerekített, a betűhas alsó görbülete hullámos, a betűhassal szemben lévő szárrész keskenyebb, az alsó szélesebb, de mindkettő egyenletes, nem szűkülő. Talpnyílása erősen nyitott és mélyen bevágott, háromszög alakú, a bal oldali talpvége ferdén vágott, a jobb oldali keskenyebb, kerekített. A 115. és a 149. lapban fordul elő (27. ábra).
A gótikus P betű-vízjel filigranológiai taxonómiai besorolása:
Típustörzs: betű-vízjelek
Főtípus: latin betűs vízjelek
Típus verzál (nagy) betű-vízjelek
Típuscsoport: P betű-vízjelek
Típus: gótikus P betű-vízjel.
6. Négyszázalék-jeles horgony-vízjel (28–31. ábra)
Ábrája és mérete miatt ezzel a vízjellel kapcsolatban felmerül a kétség, hogy talán az öt másik Schedel-vízjellel nem azonos korú, hanem később keletkezett, talán az 1595-ös lengyel (vagy egy későbbi) átkötés során került a könyvtestbe. Jegyzetek, megjegyzések készítésére szolgáló három lapnak (hat oldalnak) szánták. Ezek a lapok nem tartalmaznak sem szövegnyomatot sem ábrát, csak fekete, vékony keretvonalat.
A horgony vízjellel az a probléma, hogy ebben az időben a legtöbb európai papírmalom többnyire kis méretű, város-címereket vagy egyszerű, néhány vonalból álló vallási jelképeket használt. A nagyobb méretű vízjelek, amilyen ez a horgony is, csak később terjedtek el, elsősorban a papírkereskedelem fejlődésének hatására. Erre utal a négy százalékos, tisztes kereskedői haszonnak a horgonnyal történő ábrázolása is. Ez nem zárja ki, hogy a horgony-vízjel esetleg mégis korábbi, vagy a többi lappal együtt került a könyvbe, és így szintén egykorú a többi Schedel-vízjellel, azonban bizonyító erejű, korabeli vízjelábra hiányában csupán az állapítható meg, hogy a motívum korábbi használatára jelenleg nincs példa.
A vízjel teljes alakja két fél vízjelből (MVA-23.470 és MVA-23.471) rekonstruálható. Ezek a 259. és a 261. lap átnézetében jelennek meg. A vízjelmotívum teljes MVA-megnevezése: egyenes állású, kettős kontúrú, négyszázalék-jeles horgony-vízjel.
Az összetett rajzolatú vízjel fő motívuma a horgony, a 4%-jel (a tisztes kereskedői haszon jelképe) csak kiegészítő mellékmotívumként kapcsolódik hozzá. A négyszázalékjeles horgony-vízjel filigranológiai morfológiáját a két félből rekonstruált vízjelrajz kicsinyített séma ábrája mutatja (28. ábra). A teljes alak rekonstrukcióján (MVA- 23.506) látszik, hogy a vízjeltestet két drótszálból hajlították.
A 259. üres lap fél vízjelének rajzolata ívelt karú (kétkarú) horgony képének bal oldali részletét mutatja. A töredék vízjel nagyméretű, szerkezete összetett. A nyílhegy alakú horgony saru kis méretű, a saruhegy és a saruvégek kerekítettek, a külső és a belső sarukönyök ívelt, a horgonydúc vékony, a horgonykar szélességénél rövidebb, a horgonykar erőteljesen ívelt, a görbületnél kiszélesedő, a horgonydúc talpas végű, a dúctalpvég és a dúcvégkönyök ívelt, a horgonyrúd nem látszik. A fő- és a mellékmotívum kapcsolódási térköze keskeny, egyenletes, egyenes vonalú. A horgonyhoz kapcsolt négyszázalék-jelnél a fejcsúcs, a fejgörbület és a fejkönyök nem látszik, a ferde szárrész külső kontúrja a fej közelében enyhén ívelt, a belső kontúr egyenes vonalú, a szem tágas, a szárgörbület élesen ívelt, a vízszintes szár keskenyebb a ferde szárnál, vége nem látszik (29. ábra).
A 261. üres lap fél vízjelének rajzolata ívelt karú (kétkarú) horgony képének jobb oldali részletét mutatja. A töredék vízjel nagyméretű, szerkezete összetett. A nyílhegy alakú horgony saru kis méretű, a saruhegyek és a saruvégek kerekítettek, a külső és a belső sarukönyök ívelt, a horgonydúc vékony, vége talpas, mindkét dúcvégkönyök ívelt, a horgonykar szélességénél rövidebb, a horgonykar erőteljesen ívelt, a görbületnél az elágazás irányában kiszélesedő, az elágazás nem bevágott, hanem alul kis kör alakú hurokban végződik, a horgonydúc keskeny, talpas végű, a dúctalpvég és a dúcvégkönyök ívelt, a horgonyrúd külső kontúrja látszik. A fő- és a mellékmotívum kapcsolódási térköze keskeny, egyenes vonalú. A horgonyhoz kapcsolt négyszázalék-jelnél a fejcsúcs ívelt, a fejgörbület szűk, a fejkönyök és a 4%-jel más bal oldali részlete nem látszik (30. ábra).
A papír és a vízjelek provenienciája
A Schedel-krónika nyomtatásának évében, 1493-ban már nem ütközött különösebb nehézségbe Anton Koberger nürnbergi nyomdája számára a nagyobb mennyiségű papírív biztosítása, mivel kiterjedt üzleti kapcsolatokkal rendelkezett egész Európában. Partnerei pedig összeköttetésben álltak szinte az összes nagyobb korabeli papírmalommal. Ezidőtájt már mintegy 200 papírmalom működött Nyugat-Európában. A források Koberger papírbeszerzésével kapcsolatban azonban meglehetősen ellentmondásosak.
Elisabeth Rücker szerint (12), mivel egyetlen papírmalom nem lett volna képes a teljes papírmennyiség szállítására, ezért a papír több papírmalomból származik, részben nürnbergi (Ulmann Stromer-féle Gleissmühle), részben ravensburgi és strassburgi papírmalmokból. Ez sajnos téves elképzelés, két okból is. A Gleissmühle a kónika nyomtatásának idején már régen nem működött, mert 1463-ban megszűnt (13). Német területen ugyan már 1450 után mintegy tíz kisebb-nagyobb papírmalom működött, főleg a délnémet részen, azonban sem ezek, sem a ravensburgi, sem a strassburgi papírmalmok nem voltak felszerelve nagy formátum (folió méretű: 440 × 670 mm) előállítására alkalmas szitákkal, ezért ezek nem jöhettek szóba.
Marabini említést tesz még egy nürnbergi papírmalom, TULLNAU létezéséről (14), amelyet 1490 körül létesítettek a keleti kapu közelében (1592-ig, mások szerint 1804-ig működött). A későbbi Schedel kiadások egyikének papíranyagából elő is került egy bizonyosan tullnaui vízjel, amely a nürnbergi városcímert ábrázolja. Azonban ez a vízjel motívum egyik 1493-as latin példányban sem fordul elő. Nadler szerint (15) viszont TULLNAU papírmalom 1500-ig kizárólag csak ezt a vízjelet használta. Ha Koberger ebből a nürnbergi papírmalomból szerezte volna be a papír egy részét a latin kiadáshoz, akkor nagy számban kellene, hogy előforduljon a papíranyagban ez a címer-vízjel. Ebben az időszakban RAVENSBURG papírmalom kisméretű ökörfejes vízjelet használt (16), ami a latin kiadásban szintén nem fordul elő, ezért Nadler szerint a krónika nyomtatásához Koberger Ravensburgból nem vett papírt (17). Ugyanez vonatkozik Strassburgra is, ahol az 1454–1500 közötti időben nem is működött olyan papírmalom, amelyik képes lett volna a szükséges mennyiségű és méretű papír előállítására (18, 19).
Több életrajzi forrásból tudjuk viszont, hogy Kobergernek régi, kiváló kapcsolata volt a lotharingiai papírmalmokkal (20), amelyek különféle, nagyobb formátumú íveket is képesek voltak ekkor szállítani. Emellett a krónika vízjeles papírívei is a francia eredetet támasztják alá. A krónika vízjel nélküli papíríveinek provenienciáját roncsolásmentes vizsgálattal teljes bizonyossággal megállapítani nem lehet, de állaguk, színük, minőségük és a papírháttérben észlelhető jellegzetes szitanyomaik alapján – egy részük – a vastagabb, sárgásabb típusúak szintén francia papírnak, míg a fehéresebb, vékonyabb papírívek lehetnek francia vagy észak-olasz származásúak is.
A vízjeles papírívek vonatkozásában mind az öt rekonstruált vízjel a francia eredetet bizonyítja. A torony-vízjel – az 1445-ben alapított – EPINAL (Metz) papírmalomból (Moselle-folyó, Lotharingia, Vosges megye, Franciaország) származik. A korona-vízjel és a kettős kereszt-vízjel szintén francia, ezt a vízjelmotívumot 1490 körül több lotharingiai papírmalom is használta. A gótikus P betű-vízjelet már 1300 óta több európai papírmalom alkalmazta nagyformátumú papírjának jelölésére. Ez az alak azonban leggyakrabban a Champagne-i, francia papírmalmok vízjelei között azonosítható, így a P vízjelű papírok szintén francia készítmények. Nadler (21) a Briquet által F-betűnek definiált vízjelet is gótikus P-nek tekinti, olyan P-betűnek, amelynek fejrésze nyitott. Így az F (vagy P) betű-vízjel is francia, Champagne-i származású.
A Schedel-krónika feldolgozásának magyar vonatkozása is van. Rozsondai Mariann (MTA) 1978-ban jelentetett meg egy tanulmányt (22). Ebben úgy gondolja – Koberger rokonsága alapján –, hogy főként Strassburgból szerezte be a papírt. Briquet adatai szerint pedig strassburgi, nürnbergi, velencei és észak-olasz eredetűnek tartja a vízjeles papírokat (23). Megemlíti, hogy Kobergernek is volt két malma, de ezek valószínűleg nem készítettek papírt (24). A két Koberger-papírmalomra vonatkozó, bizonyító adatot máshol nem találtam, ezért nem hihető, hogy tényleg működtek, illetve papírmalmok lettek volna. Ha Kobergernek valóban lett volna, méghozzá két papírmalma, akkor miért vásárolt volna külföldről drágább, hosszabb szállítási időt igénylő papírt? Erről a német Christoph Reske (25), aki szintén részletesen feldolgozta a Schedel-krónikát, sem tesz említést. Ő a papírt és a vízjeleket nagyrészt Piccard- és Nadler-vízjelek alapján sorolta be, de provenienciájukat nem határozta meg.
A vizsgált könyvtesthez a nyomtatással egyidőben, vagy esetleg (pótlásként) később, talán az ismert 1595-ös lengyelországi átkötés során – vagy, ha volt még ezután újabb átkötés, akkor később – hozzákötött (feltehetően XVI. század végi vagy XVII. századi eredetű), 6. számú horgony-vízjel származását a két töredék alapján jelenleg nem lehet megállapítani. Nehezíti az azonosítást az a tény is, hogy a XVI. századtól kezdve számtalan európai papírmalom használt ehhez hasonló, bár rajzilag eltérő motívumot. Annyi azonban megállapítható róla, hogy a horgony-vízjelek európai specialistája, Vladimir Mošin (26) ezt a vízjel alakot nem ismeri, ami azt jelenti, hogy olyan kisebb, kevésbé kutatott európai papírmalom termékéről van szó, amelynek valódi provenienciáját további részletes és időigényes kutatással lehet csak megnyugtatóan tisztázni.
Jegyzetek
(1) Lázár Tibor közlése.
(2) EPA, OSZK.
(3) Lázár Tibor közlése.
(4) BRI-4668 (1483)
(5) BRI-5753 (1493)
(6) BRI-8151 (1493)
(7) BRI-15.898 (1452)
(8) BRI-15.899 (1485)
(9) BRI 8526 (1456); 8527 (1463-66); 8528 (1467); 8530 (1480);
(10) BRI 8563 (1493)
(11) TRO 202., 208.
(12) Rücker, Elisabeth (1988): Hartmann Schedels Weltchronik, das größte Buchunternehmen der Dürerzeit. – Verlag Prestel, München 1988.
(13) Marabini, Edmund (1894): Die Papiermühlen im Gebiet der weiland freien Reichsstadt Nürnberg. – Nürnberg, 43–53. oldal.
(14) Uo. 43. oldal.
(15) Nadler, Alfred (1975): Die Schedelsche Weltkronik von 1493 aus der Sicht des Papierhistorikers. – IPH Information 4: 98. oldal.
(16) Sporhan-Krempel Lohre (1978): Papiermühlen auf Nürnberger Territorium. Die Papiermühle zur Tullnau. In: Archiv für Geschichte des Buchwesens 19 (1978), 1465–1492. oldal.
(17) Uo. Nadler, 98. oldal.
(18) Kälin, B. (1974 ): Papier in Basel bis 1500. – Basel, 93. oldal.
(19) Uo. Nadler, 99. oldal.
(20) Uo. 99. oldal.
(21) Uo. 99. oldal.
(22) Rozsondai Mariann (1978): Anton Koberger működése és a Koberger-kötések problémája. – MTA Könyvtár. 223 oldal.
(23) Uo. 23.oldal.
(24) Uo. 23. oldal.
(25) Christoph Reske (2000): Die Produktion der Schedelschen Weltchronik in Nürnberg. – Harrassowitz Verlag, Wiesbaden. 203 oldal.
(26) Mošin, V. (1973): Anchor watermarks. – The PPS, Amszterdam.135 oldal.
Köszönetnyilvánítás
Köszönettel tartozom Lázár Tibor úrnak, aki a kódexet vízjelvizsgálat céljából rendelkezésre bocsátotta és egyéb információkkal segítette a filigranológiai feltárást.
