Útravaló
In memoriam dr. Bogdán István (1922-2001)
Kivonat: A cikkben a szerző a 2001-ben elhunyt neves magyar papírtörténésszel, dr. Bogdán Istvánnal kapcsolatos vízjelkutatási emlékeit és papírológiával foglalkozó szakirodalmi munkásságának teljes bibliográfiáját közli.
Kulcsszavak: Bogdán István, papírológia, vízjelkutatás, magyar papíripar, magyar papírtörténet, vízjeltörténet, szakirodalmi bibliográfia.
Abstract: The author presents his reminiscences in connection with the renown Hungarian paper historian, dr. István Bogdán who passed away in 2001. A complete bibliographical list of dr. Bogdán's the watermark and papyrological research closes the study.
Amikor eltávozott közülünk, folyóiratunk még nem létezett, ezért nem tudtunk méltó módon megemlékezni dr. Bogdán Istvánról, a magyar papírológia megalapítójáról, vízjelkutatásunk kiemelkedő alakjáról. Ezt a sajgó hiányt szeretnénk most pótolni ezzel a rendhagyó visszaemlékezéssel.
Negyven éves papírtörténeti munkássága (1955–1995) már nyitott könyv előttünk. A főbb állomásokat szakkönyvek, mintegy 75 szakcikk, 23 recenzió, számos rádió-, televízió- és egyetemi előadás, doktori értekezés jelzi. 6800 nyomtatott oldal. De vajon a sorok között, a papírhalmok mögött megbúvó embert ismerjük-e?
Éppen negyed századdal ezelőtt találkoztam vele először a Magyar Országos Levéltár patinás épületében. Kedvesen, de tartózkodóan fogadott. Amikor elmondtam neki, hogy évek óta foglalkozom vízjelkutatással, mi több, még a diplomamunkámat is ebből a tárgykörből készítem éppen A vízjelkészítés jellemzőinek tanulmányozása címen, akkor rámcsodálkozott. Íme, még egy csodabogár, aki reménytelen ügyekkel foglalkozik – olvastam ki a szeméből.
Kezdeti bizalmatlansága hamar feloldódott. A segítségét kértem levéltári kutatásaimhoz. Azonnal megígérte, hogy amiben tud, a segítségemre lesz. El is igazított mindjárt a kutatási engedély megszerzésével kapcsolatos teendőkről.* Bemutatott a levéltár akkori vezetőjének, majd türelmesen, aprólékosan elmagyarázta a legfontosabb tudnivalókat. Aztán hosszú órákig beszélgettünk. Volt közös témánk bőven. Megtárgyaltuk a legújabb vízjelrekonstrukciós módszereket. Kicsit „vizsgáztatott”, kicsit kiváncsian kérdezgetett, főleg papírtechnológiai, papírgyártási, vízjelformakészítési kérdésekkel kapcsolatban. Kielemeztük a különböző „modern” és „még modernebb”, akkor éppen divatos eljárások hibáit, erényeit és minőségét. Nagyon tájékozott volt. Mindenhez volt néhány megfontolt megjegyzése. Bár sohasem volt közöttünk „hivatalosan” mester és tanítvány viszony, én mégis őt tekintem mesteremnek és mentoromnak, mert azok alatt az évek alatt, amíg szoros kapcsolatban álltunk, tőle tanultam meg a tudományos vízjelkutatás alapjait.
Az egyik alkalommal reménytelenül elrongyolódott, több mint ötven darabra szétesett vízjeles anyagot nyomott a kezembe.
– Nem boldogulok ezekkel. Nézd meg, hány részre szakadt! Egy része hiányzik is. Pedig érdekes, talán nagyon ritka vízjel van benne. Meg kellene valahogy fejteni! No, most mutasd meg, hogy a módszereid milyen eredményesek! Ha ebből kihozol valamit, megemelem a kalapom! Meg tudod csinálni? – kérdezte hamiskás mosollyal a szája szögletében.
A fény felé tartva megforgattam néhányszor a gyűrött, rongyos papírszeleteket. Láttam, hogy jól feladta a leckét, egyáltalán nem lesz könnyű dolgom, ezért óvatosan csak annyit mondtam:
– Nem ígérek semmit. Megpróbálom...
Néhány napos kemény rejtvényfejtés kezdődött ezután, végül a vízjelmozaik lassan kezdett összeállni. Amikor az eredményt (1. ábra) megmutattam neki, látszott, hogy meg van elégedve. Nem kis örömömre, csendes, de elismerő tetszésnyilvánítással vette tudomásul a vízjelrekonstrukció kedvező alakulását. Figyelmesen, közbeszólás nélkül végighallgatta a hozzáfűzött magyarázatomat, majd kisvártatva előhúzott egy vaskos paksamétát a fiókjából.
– Ezek is mind érdekes vízjelek. Van közöttük néhány egészen ritka. Tanulmányozd őket! Érdemes! – mondta csillogó szemmel, és nagy álmáról, a magyar papírkataszter létrehozásáról kezdett el beszélni. Én addig inkább csak numizmatikai vízjelek kutatásával és gyűjtésével foglalkoztam. Most hirtelen kinyílt előttem egy új világ, a XVI–XIX. századi vízjelek rendkívül izgalmas, kicsit titokzatos, de nagyon vonzó, formagazdag világa. Nem kellett kétszer mondani, belevetettem magam a régi papírok forgatásába. Egyszarvúak, kürtölő lovaspostások, postakürtök, Anjou-liliomok, hatalmas, díszes címerek, kalligrafikus feliratok, furcsa monogramok, gyönyörű iniciálék bújtak elő a megsárgult papírlapokból. Minden nap tartogatott valamilyen meglepetést, egy újabb lenyűgöző felfedezést. Az esztétikai élményen túl, egyre több papírtechnikai érdekesség és vízjelkészítési kuriózum birtokába jutottam így. Hamarosan több száz rekonstruált magyar vízjel rajza sorakozott már a vízjelgyűjteményemben. Ekkor módszeresen kezdtem gyarapítani, dokumentálni és meghatározni őket. Pista bácsi útmutatása alapján végigrágtam magam az általa ajánlott vízjelirodalom legfontosabb művein és megismerkedtem a nagyobb európai vízjelrajz-katalógusokkal is. (Két évtizeddel később a Papíripari Kutató Intézet könyvtárának jó néhány vízjelkatalógus kartonján még mindig csak két név jelezte, hogy kutatásaihoz kézbevette valaha a könyvet. Elöl Pista bácsi akkurátus szignója, alatta az enyém.)
Néha szelíd vitákat is folytattunk. Ő általában papírcentrikus, én pedig vízjelcentrikus alapállásból védtem a véleményemet. Őszintén szólva, nem volt könnyű vele vitatkozni. Meggyőző érvei voltak. Maximalista és precíz volt. Minden papírról a lehető legtöbb adat felvételének elvét vallotta. Akkor is, ha ez emberfeletti, több generáción átívelő munkának ígérkezett.
Úgy alakult, hogy életútjáról sohasem faggattam. Az ember legaktívabbnak gondolt korszakában mindig rohan valahonnan valahová. Így sokszor lényeges dolgokra nem jut elég idő, és mire rájövünk annak hiányára, akkor már késő. És persze a lényeges dolgok megítélése is változik idővel... Megelégedtem tehát azzal, amit önként elmondott magáról. Zárkózott ember lévén, így csak néhány fájó tüskéről beszélgettünk. Ezekből hordott néhányat magában. Ilyen volt a magyar papírkataszter, és a Papír-, Nyomda és Írószeripari Múzeum felállításának ügye is.
Sajnos, mai vízjelkutatásunk legnagyobb bánatára és a magyar papírológia nagy veszteségére, az általa kezdeményezett magyar papírkataszter a megfelelő támogatás hiányában nem valósulhatott meg. 1957-től folyamatosan próbálkozott a múzeum létrehozásával is, de mind a Papír- és Nyomdaipari Egyesület, mind az iparági vezetők érdektelensége miatt ez is zsákutcába jutott. Egy idő után belefáradt a meddő szélmalomharcba. Érdeklődése más irányba fordult. Mértéktörténettel kezdett foglalkozni, és az 1970-es évek végére publikációival magalapozta a metrológia segédtudományát is.
Talán furcsán hangzik, különösen most a XXI. század küszöbén, de nem talált kiadót a hazai papírtörténet 2. kötetének, az ipar 1901–1945 közötti időszakáról szóló könyvének megjelentetéséhez. Levéltári kutatásainak megkezdése után, amikor a kiadással kapcsolatban tájékozódott, a kiadók nem voltak hajlandók a történeti Magyarország egészére kiterjedő munkájának publikálására, csak a mai Magyarország területére korlátozott megjelenést támogatták volna. Ez az értelmetlen feltétel – mivel a magyar papírgyárak 95 %-a elcsatolt területeken működött – ellehetetlenítette a további kutatómunkát, amellyel ezért felhagyott. Amikor erről beszélgettünk, tekintete elsötétült és néhány legyintéssel más témára terelte a beszélgetés fonalát. Látszott, hogy nagyon bántja az önhibáján kívül bekövetkezett kudarc.
A papírkataszterhez összegyűjtött, válogatott, mintegy 12 ezer ívnyi anyagát a Nemzeti Múzeumban helyezte el. Energiáját egyre inkább metrológiai kutatásai kötötték le, három mértékadó kötetet is írt és egyre kevesebbet foglalkozott papírtörténet-, illetve vízjelkutatással. Útjaink ezen a ponton szétváltak. Néhány évig a nagy rohanás miatt nem találkoztunk. Én visszatértem numizmatikai vízjelkutatásaimhoz, sokat voltam külföldön távol, ő pedig el volt foglalva rádió, tv, egyetemi és egyéb előadásaival. Az idő szokás szerint megint gyorsabban szaladt a kelleténél. Távolról figyelemmel kísértem pályájának alakulását. Utolsó papírológiai tárgyú előadását 1995-ben tartotta az ELTE Könyvtártudományi Tanszékén. Kései elégtételként 1998-ban doktori címet szerzett (2. ábra).
2000 április elején felhívtam telefonon, majd egy hét múlva, az általa megadott időpontban feleségemmel együtt meglátogattuk farkasréti otthonában. 78. évében járt ekkor. Csodálatos szellemi frissességgel, de megtört testtel fogadott bennünket. Mint később elmesélte, túl volt már néhány infarktuson, agyvérzésen, ezért nehezen járt, látása nagyon megromlott. Talán már nagy beteg is volt ekkor, de még nem sejtettük. A maga szarkasztikus, utánozhatatlan modorában beszélt betegségeiről, az öregség nyűgéről. Felelevenítettük a régi, közös emlékeket. Jó kedvre derült. Vittem egy köteg különleges, XVII. századi vízjeles papírt magammal, amelyeknek azonosításával bajlódtam éppen akkor. Néhány mondattal szabadkozott, hogy már kijött a gyakorlatból, és a látása is meggyöngült, de aztán maga elé vette, majd egészen közel emelte szeméhez a merített papírlapokat és azonnal sorolni kezdte mit gondol róluk, melyik albumban kellene utánuk nézni, szerinte melyik papírmalommal hozhatók kapcsolatba. Néhány felejthetetlen percre újra a régi vízjelkutató Bogdán Istvánnal ültünk szemben. Minden papírt kézbevett, szeme csillogott, fény felé tartva forgatta a vízjeleket, időnként fejét csóválta, aztán sorolta a véleményét. Alig győztem jegyzetelni. Hosszú évekre szóló, értékes szellemi útravalóval látott el ismét, mint korábban már annyiszor.
Órákig beszélgettünk könyvtárszobájában. Szomorúan mutatta utolsó nagy munkájának, technika történeti könyvének több mint ötszáz oldalas kéziratát. A szerzői jogdíjról is lemondott már a kiadás reményében, de terjedelme miatt eddig mégsem akadt olyan kiadó, amely vállalkozott volna a megjelentetésre. A történelem ismételte önmagát. Fáradtan legyintett, mint aki ezen a ponton végleg feladja, de azért kisvártatva még hozzátette, hogy az Akadémiai Kiadó új tulajdonosai némi hajlandóságot mutatnak mostanában, azokkal még tárgyalni fog. Szokásához híven most sem panaszkodott sokáig, inkább édesapja festményeit mutatta büszkén a falakon. Kiderült, hogy rajztehetségét tőle örökölte. Ő pedig továbbadta grafikusművész fiának, aki heraldikai rajzok és akvarellek sokaságát készítette el élete során.
Mielőtt elbúcsúztunk, még megígérte, hogy készülő vízjelkönyvem előszavát megírja. Az idős emberek sajátos szkepticizmusával, egy szomorkás félmosoly kíséretében azonban hozzátette, nem biztos hogy megéri a szedés elkészültét, mert a nyomdák malmai (mint tudjuk) lassan őrölnek... Ha valaki tudta ezt, az Ő volt. Csak a fejünket ráztuk, nem hittünk neki. Sajnos ebben is neki lett igaza. A sors valóban másként határozott, még a szedés elkészülte előtt elszólította közülünk.
Személyében a papír- és vízjelkutatás nagy alakja távozott és mégis közöttünk él. Könyveit, cikkeit naponta haszonnal forgatjuk. Nem múlik el nap, hogy valamelyik munkáját, mint nélkülözhetetlen, autentikus forrást kézbe ne vennénk.
Végezetül, tiszteletünk jeléül álljon itt az érdeklődő vízjelkutató utókor számára dr. Bogdán István értékes papírológiai munkásságának teljes lajstroma, kronológiai sorrendben*:
Könyvek
1963.
A magyarországi papíripar története. 1530–1900. — Akadémiai Kiadó, Budapest. 486 oldal, 2 térkép.
1979.
Papírkészítőink mesterségszavai 16–19. század. — MTESZ Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület, Az Ipari hagyományok védelmét szervező bizottság 2. sz. közleménye, Budapest. 40 oldal.
1997.
Néhány történeti segédtudomány létrejötte. — Saját kiadás, Budapest. Doktori tézis összefoglaló, 26 oldal.
Szakcikkek, tanulmányok
1955.
A pécsi papírmalom. — Papír- és Nyomdatechnika, Budapest. VII. évfolyam, 2–3: 70–72.
A diósgyőri papírmalom alapítási kísérlete 1773-ban. — Papír- és Nyomdatechnika, Budapest. VII. évfolyam, 7:218–221.
Papírgyártás 200 év előtt. — Papír- és Nyomdatechnika, Budapest. VII. évfolyam, 8: 263–267.
A diósgyőri papírmalom alapítása 1802-ben. — Papír- és Nyomdatechnika, Budapest, VII. évfolyam, 11: 364–366.
1956.
Vízjelek és vízjelkutatás. — Papír- és Nyomdatechnika, Budapest. VIII. évfolyam, 1: 25–28.; (némi változtatással:) Levéltári Híradó, VIII. évfolyam, 23: 27–35.
Papíripari találmányok 1750–1830. — Papír- és Nyomdatechnika, Budapest. VIII. évfolyam, 4: 125–129.
Papírkészítő mesterek és legények a XVIII. században. — Papír-és Nyomdatechnika, Budapest. VIII. évfolyam, 6: 189–196.
Díszoklevelek „tipográfiája”. — Papír- és Nyomdatechnika melléklete, Magyar Tipográfia, VIII. évfolyam, 8: 1–7.
1957.
XIX. századi vízjeleink. — Papíripar, Budapest. I. évfolyam, 1–2: 23–30.
Papír- és nyomdaipari történeti emlékeink védelme. — Papíripar, Budapest. I. évfolyam, 7–8:146–149.
1958.
Papíripari találmányok a XIX. század második felében. 1. — Papíripar, Budapest. I. évfolyam, 1–2: 34–38.
A nyomdaipari múzeumért... . — Magyar Grafika, Budapest. II. évfolyam, 1–2: 57.
1959.
Papíripari találmányok a XIX. század második felében. 2. — Papíripar, Budapest. II. évfolyam, 1: 27–31.
Az első magyar papírmalmok. — Papíripar, Budapest. III. évfolyam, 2: 67–73.
A Papír-, Nyomda- és Írószeripari Múzeumi Bizottság hírei. — Papíripar, Budapest.III. évfolyam, 6: 223–224.
Néhány adat a XVI-XVIII. századbeli papírkészítésről. — Papíripar, Budapest. III. évfolyam, 5: 189–194.
A vízjelkutatás problémái (vízjelgyűjtésünk módszertana). — Levéltári Közlemények, Budapest. 30: 89–108.
1960.
A lékai (hámori) papírmalom a XVIII. században. — Történelmi Szemle, Budapest. III. évfolyam, 1: 49–63. Papírmalom alapítási kísérlet Budán. — Papíripar, Budapest. IV. évfolyam, 5: 195–200.
Angaben über die Papierherstellung in der Zeit vom XVI. bis XVIII. Jahrhundert, 1–2. — Zellstoff und Papier, IX. évf. 11: 435–436; 12: 476–477.
1961.
Papírgyár alapítási kísérletek Pesten a XIX. században. — Papíripar, Budapest. V. évfolyam, 3: 95–100.
1962.
XVI-XVII. századi papírkészítőink életéből. — Papíripar, Budapest. VI. évfolyam, 5: 128–131.
A papírkészítés fejlődése. — Papíripari kézikönyv, Műszaki Kiadó, Budapest. 7–25.
A papíralakok változása a XIV. századtól a szabványosításig. — Papíripar, Budapest. VI. évfolyam, 5: 237–246. Historia papiernicztwa wegierskiego. — Przeglad Papiernizy, XVIII. évf. 10: 328–329.
1963.
A merített papír a XIV. századtól a XIX. század első feléig. — Papíripar, Budapest. VII. évfolyam, 3: 110–115.
Papírmalmaink átalakítása papírgyárakká. — Papíripar, Budapest. VII. évfolyam, 5: 193–196.
A papír műszaki felhasználásának kezdetei Magyarországon. — Technika Történeti Szemle, Budapest, 1: 183–193.
1964.
Miszellen zur Papiererzeugung von 200 Jahren. — Papiergeschichte, XIV. évf., 1–2: 8–16.
Magyar nyomdák és könyvnyomtatók. — Élet és Tudomány, Budapest. XIX. évfolyam, 39: 1854–1859; 40: 1906–1910.
A „vízjelírás” fejlődése. — Papíripar, Budapest. VIII. évfolyam, 5: 170–178.
A Papír-, Nyomda- és Írószeripari Múzeum megvalósításáért! — Magyar Grafika, Budapest. VIII. évfolyam, 6:406–407.
Miszellen zur Papiergeschichte. — Papiergeschichte, XIV. évf. 5–6: 61–63.
1965.
Adalék vízimalmaink műszaktörténetéhez. — Agrártörténeti Szemle, Budapest. VI. évf. 3–4: 426–436.
A XVI–XIX. századi anyagelőkészítő gépek és módszerek néhány műszaki adata. — Papíripar, Budapest. IX. évfolyam, 4: 152–156.
A fehér mesterség. 1–2. — Élet és Tudomány, Budapest. XX. évf. 41: 1956–1961; 42: 2004–2009. Papírkereskedelmünk a XIV–XVII. században. — Századok, Budapest. 99. évf., 4–5: 871–881. 1966. Papírmalmaink műszaki felszerelése. — Technika Történeti Szemle, Budapest. III. évf., 1–2: 231–249.
A fiumei papírgyár első évtizedei. — Papíripar, Budapest. X. évf., 5: 179–184.
1968.
Utánzott vízjeleink a századfordulón. — Papíripar, Budapest. XII. évf. 1: 29–34.
Adalékok a pápai papírmalom történetéhez. — Papíripar, Budapest. XII. évf., 4: 138–143.
Papírellátásunk és papírkereskedelmünk a XVIII–XIX. században. — Levéltári Közlemények, Budapest. XXXIX. évf., 1: 9–27.
1969.
Einige technische Daten zur Papiermacherei im XVII. bis XIX. Jahrhundert. — Papiergeschichte, XIX. évf. , 3–4:36–39.
Papírkereskedelem Budapesten a XIX. században. — Papíripar, Budapest. XIII. évf., 5: 217–220.
1970.
A vízjel mint védjegy. — Papíripar, Budapest. 14. évf., 2: 65–70.
1971.
A papírvizsgálat kezdetei Magyarországon. 1889–1902. — Papíripar, Budapest. (Zsoldos Bencével közösen) XV. évf., 4: 150–159.
A Diósgyőri Papírgyár első évszázada (1802–1900). — Technika Történeti Szemle, Budapest. 5: 53–68.
1973.
Papírfeldolgozó iparunk a XIX. században. 1–2. — Papíripar, Budapest. XVII. évf., 1: 23–31.; 4: 167–170.
1974.
Vízjellel az irathamisítás ellen. — Papíripar, Budapest. XVIII. évf., 1: 30–36.
A fehér mív. — Papíripar, Budapest. XVIII. évf., 5: 269–270.
1975.
Papírkészítőink élete a XIX. században. — Papíripar, Budapest. XIX. évf. 3: 114–118.
Adalék a szentendrei papírmalom történetéhez. — Papíripar, Budapest. XIX. évf., 5: 192–198.
Papírgyáraink a XIX. századi kiállításokon. — Technika Történeti Szemle, Budapest. 7: 71–80.
1976.
Emberalakos XVIII. századi vízjeleink. — Papíripar, Budapest. XXI. évf., 5: 185–191.
Lázár térképeinek papírológiája. A magyar térképészet kezdetei. — Tankönyvkiadó, Budapest. 92–93.
1978.
Volt-e papírmalom Budán? — Századok, Budapest. 111. évf., 3: 544–560.
A papírkészítők címere. — Papíripar, Budapest. XXII. évf., 4: 149–153.
L'aptitude du papier pour la determination de la date. Colloque international, de textologie á Mátrafüred. — MTA Könyvtár, Budapest. 15–35.
1980.
A papírkészítés fejlődése. Papíripari kézikönyv. — Műszaki Kiadó, Budapest. 27–38.
Rizsmajegy és rizsmacimke. — Papíripar, Budapest. XXIV. évf., 4: 150–155.
1982.
Watermarks as art. — Interpressgrafik, 3: 33–37.
The Paper Material of the Lazarus Maps. Lazarus Secretarius. — Akadémiai Kiadó, Budapest. 103–106.
La datation du papier a partir de ses propriétés matérielles. — Colloque international de textologie á Mátrafüred, Akadémiai Kiadó, Budapest. 27–40.
1985.
Az írásbeliség anyagi-technikai alkotóelemei. — Magyar Herold, Budapest. 1: 606–625.
1986.
Papírológia. Metrológia. A történelem segédtudományai. — ELTE, Budapest, 97–101.; 254–273.
1990-91.
Régi magyar papírmalmok. Évfordulóink a műszaki és természettudományokban. — MTSZ, Budapest, 122–125.
1992.
Papiergeschichte Werke und Aufsätze zur ungarischen Papiergeschichte. 1956–1991. — IPH Communications 2. Jg. n. 1.: 14–16.
Kéziratban
1960.
Hazai papíráralakulások XIV–XIX. század. 61 oldal.
1962.
Budapest papíripara a XIX. század közepéig. 41 oldal.
1964.
A papírkészítők szokásköre Magyarországon a XVI–XIX. században. 10 oldal.
Néhány esztendő egy papírkészítő magánéletéből. 13 oldal.
Ismertetések
1959.
Wisso Weiss: Eckzier–Wasserzeichen. — Papíripar, Budapest. III. évf., 3: 90.
1960.
Wisso Weiss: Blaues Papier für Druckzwecke. — Papíripar, Budapest. IV. évf., 3: 125.
1961.
Viliam Decker papírtörténeti munkássága. — Papíripar, Budapest. V. évf., 2: 74.
Wisso Weiss: Vom Wasserzeichen im Druckpapier. — Papíripar és Magyar Grafika, Budapest. V. évf., 4: 153.
1962.
Egy elégtelen papírtörténeti kiadványról(Eineder). — Papíripar, Budapest. VI. évf., 1: 45–46.
1963.
Karl Theodor Weiss: Handbuch der Wasserzeichenkunde. — Papíripar, Budapest. VII. évf., 1: 41. és Levéltári Közlemények, Budapest. XXXIV. évf., 1: 110–112.
1967.
Wolfgang Schlieder: Zur Geschichte der Papierherstellung in Deutschland von den Anfängen der Papiermacherei bis zum XVII. Jahrhundert. — Papíripar, Budapest. XI. évf., 4: 149.
Jakó Zsigmond: Az erdélyi papírmalmok feudalizmuskori történetének vázlata. 1–2. — Századok, Budapest. 101. évf., 3–4: 736–737.
1968.
Szita László: A papírkészítés és papírgyártás Pécsett... 1764–1860.— Papíripar, Budapest. XII. évf., 6: 225.
1970.
E. Laucevicius: Popierius Lietuvoje XV–XVIIa. 1–2. — Papíripar, Budapest. XIV. évf., 3: 119.
M. Vykydal: Soupis papirenskych mlynu Cechách. – M. Vykydal: 100 let papirenského prumyslu v Plzni a Bukovic. — Papíripar, Budapest. XIV. évf., 3: 119–120.
1976.
Wisso Weiss: Vom schattenlosen gerippten Handbüttenpapier. — Papíripar, Budapest. XX. évf., 3: 114.
1982.
Wisso Weiss: Zur Entstehung der schattierten Wasserzeichen. — Papíripar, Budapest. XXVI. évf., : 179.
A Diósgyőri Papírgyár alapításának éve. (A kétszáz éves kiadvány). — Levéltári Közlemények, Budapest. LIII. évf., 2: 327–329.
1983.
E. G. Loeber: Paper Mould and Mouldmaker. 2 p. — Papíripar, Budapest. XXVII. évf., 5: 191.
Régi magyarországi nyomtatványok. 2. 1600–1635. — Levéltári Közlemények, Budapest. LIV. évf., 1–2: 232–233.
1986.
Wisso Weiss: Das Buch im Wasserzeichenbild. — Papíripar, Budapest. XXX. évf., : 108.
Rádióelőadások
1961.
A fehér mesterség. Papírkészítők. — Petőfi Rádió, Budapest, 1961. 01.0 2., (21, 40–22.00).
1966.
A fehér mesterség nagykorúsítója. Türk György. — Petőfi Rádió, Budapest, 1966. 08. 08., (21. 20–21. 40).
1970.
Mikor használtak Magyarországon először papírt? Ha még nem tudná. — Petőfi Rádió, Budapest, 1970. 10. 12.
TV-előadás
1995.
A történelem segédtudományai. Papírológia. — TV Magiszter, MTV2, Budapest. 1995. 07. 23., (13.45–14.00).
Egyéb előadások
1957.
Az első magyar papírmalmok és a vízjelkutatás. — Papír-és Nyomdaipari Műszaki Egyesület, Budapest.
1960.
A magyar papírkészítők. — Kellner S. Művelődési Központ, Budapest.
1961.
A magyar papírkészítés történetéből. — Szolnoki Papírgyár, Szolnok.
1963.
Hazai papírkészítés. — Lábatlani papírgyár, Lábatlan.
1966.
A vízimalom, mint mezőgazdasági gép. — Agrártörténeti Szakosztály, Budapest.
1973.
A papíripar és -kereskedelem története. — Papíripari Vállalat, Budapest.
1976.
A papír regénye. — Tatabányai Szinnyei kör, Tatabánya.
1982.
Vízjelek és földmértékek. — Térképbarátok köre, Budapest.
Papírológia, metrológia, informatika. — ELTE Segédtudományi Tanszék, Budapest. Spec. koll.
Papírtörténet. — OSZK Restaurátor tanfolyam, Budapest.
1983.
Papírtörténet. — OSZK Restaurátor tanfolyam, Budapest.
1993.
Papírológia. — ELTE BTK Könyvtártudományi Tanszék, Budapest. Posztgraduális képzés. 1993. 09. 21.; 10. 05; 10. 19.
1995.
Papírológia. — ELTE BTK Könyvtártudományi Tanszék, Budapest. Posztgraduális képzés. 1995. 09. 26.; 10. 10.; 10. 31.
Köszönetnyilvánítás
Köszönettel tartozom ifj. Bogdán István úrnak, édesapja fényképének, doktori oklevélmásolatának, valamint szakirodalmi munkásságával és doktori téziseivel kapcsolatos anyagainak a rendelkezésre bocsájtásáért.
Pelbárt Jenő vízjelkutató